Nekem nem kell virág, úgyis elhervad. Minek kellene csokoládé, ha szétosztom. Így nem kell nyakék, bundakesztyű, gyűrű sem. Nem vagyok áru.
Csak arra vágyom, hogy figyelj rám. A pillanat kell, mikor látom a szemedben, hogy teljesen itt vagy velem testben és lélekben, s egy árva gondolatod sem kószál másutt. Egyedül velem légy akkor, és egyedül engem szeress. Nem, a szíved sem kell. Ki vagyok én, hogy kisajátítsam? Használd boldogan, de ne tékozold. Szeress szabadon, de ne felszínesen. S ha majd valaki beköltözik szívedbe, s annak minden egyes zugát ragyogásával tölti meg, hogy a fénysugarak itt-ott ki is törnek az izzó testből, akkor.
Akkor fogok továbbállni. Ugyan, teljesen nem hagylak magadra, arra képtelen vagyok. Bár ezzel addigi életedből hatalmas darabot tépek ki (hiszen én töltöttem be), de észre sem veszed majd.
Szitakötő nem libbent el könnyebben nádszálról, mint ahogy én fogok a szívedről.
Wagner Alma versei