Feljött a mélyből,
pedig nem hívta senki.
„Lehet fizetni.”
Jogos igénye
netán felfalni élve,
mit építettünk?
Múlt büntetése,
fejünkre nőtt a béke,
vagy esküt szegtünk?
Jól csak a gyermek lát.
Gát a bűnbakkeresés,
önostorozás.
Mondd, ki nem hibás?
A régi rend elkorhadt,
új ritmus lüktet.
Friss tavaszünnep,
üde hajnalhasadás
kering eremben.
Üdv a veremben.
Annyi pofon ért,
kapartam annyi enyvet,
hogy lepattant
a rozsda szememről,
s mosolyogva hirdetem:
ki aggódik,
az kétszer szenved.
Te mondad, Kedvesem,
hogy sarkok nélküli
gömb lelkemről
pattanjon le sérelem.
Nem kell, hogy kegyelemmel
szúrják ki szemem.
Igazság kell,
mersz, és fegyelem.
Pusztuljon csak az anyag.
A fénynek nem árhat harag.
Rózsalángot nem mar korom.
A kényelmet sem markolom.
Nem kell már ház,
nekem te vagy az otthonom.