Hinnék csodákban,
de oly valószínűtlen,
kamu-kék az ég.
A füst és hamu
megfoghatóbb, mint a tűz,
mi szemedben ég.
És mégis te vagy,
ki előcsalogatod
a szende napfényt,
mi önként rebben,
s egyre meredekebben
kacag időnként.
Már gyógyul sebünk.
Lassan felcseperedünk,
kapunk új nevet.
Ám sose feledd:
szabad csak az lehet, ki
nevetve szeret.