Két telihold lett szemem,
hogy lássam,
mint karmol belém
a ragadozó való.
Kérem alássan,
nem vagyok gyerek.
Mutasd tükröd,
min elszörnyedek.
Hámozd le,
aprítsd fel
és vesd a tűzbe,
mert a napfényt
rég száműzte
egy álruhás érdek.
A tükörben semmi új,
csak az idő.
Ropogó térdek,
egy lucskos tüdő,
és feledni félek.
Add a kezed,
vagy én kezeskedek,
hogy elviszik a szelek
e rettenetet,
miután kihúztam fogát,
és újra kerek
lesz a világfa,
mert a gyökerek
emlékeztetnek.
Halld a fohászt!
Úgyis erényt
kovácsolok,
míg mocsárban
ácsorog a lélek.
És lassan átcsorog
rajtam végleg,
hogy éget e méreg,
de már most
üdvözlet az égnek!
Számíts jöttömre.
Mindent túlélek.