Lehet egy kívánságom?

Ha az árnyékom kilépne a medréből, biztosan sétálni menne. Útközben lenne bátorsága megállni az aluljáróban a hegedűsöknél és egy csepp bűntudatot sem érezne, amiért nem ad nekik pénzt. 

Ha teljesülne a kívánságom, az árnyékom kimondaná, amit csak akar, hisz az emberek egy árnyéktól nem várják el, hogy okos legyen és kedves és udvarias. Mivel ennek tudatában lenne, összetörne egy rágógumi automatát, hiszen neki nincsenek ujjlenyomatai és Ő csak magára gondol. Nyitott szájjal rágózna és a nyálas gumit ki-be húzogatná a számból, és megkínálna mindenkit, főleg aki undorodva nézne rám. 

Ha az árnyékom nézne ki a szememen, sosem a padlót nézné, hanem alaposan megbámulná, aki az útjába kerül. Egyenesen az arcukba nézne, bele a szemükbe. Nem lenne válogatós, ugyanúgy érdekelnék a jóvágású férfiak, mint az elkeseredett hajléktalanok. És le sem venné a szemét a zavaros tekintetű fiatal lányról, amíg az biztonságban fel nem száll a vonatra.  

Ha az árnyékom lenne a testemben, bárhogy néznék ki, büszkén felvállalná azt, mert örülne, hogy teste van. Ha esne az eső, levenné a pólómat, hogy végre igazán bőrig ázzon. Akkor aztán minden pocsolyán végig ugrálna és torka szakadtából énekelne. Igazi dalokat nem tudna, mert iskolás korunkban sosem figyelt oda az órákon, örökösen a szökésen járt az esze. De azért csak énekelne mindenfélét, rímek nélkül, dallam nélkül, egészen addig, amíg valaki be nem hívja a melegbe.

Belépve mélyet szippantana a ropogó fa illatából és kérne ő is egy szál cigarettát. Mohón rágyújtana, mint aki életében először szívja. Az sem zavarja, hogy csurom vizes, és izzadt, mint egy ló. Fáradtan elmosolyodik, közben lejjebb csúszik a karosszékben. Hallgatja, visszhangozza a nevetést, nézi a barátaim, fogja a kezüket és beleszagol az előtte lévő üres pohárba. Nem, most bort kér.