Másik

Parázslik az est, fénylik Budapest,
szikrázik a gyújtó, nyikordul az ajtó.
Kapucni van rajtad, árnyad egyre baktat
errefelé. Közvetlen
a járdaszegély széle felé vezet utad,
tekinteted ismerős után kutat,
és talál is egy szőkét, csenevészt.
Szemem látványodba vész oda,
ő belefullad két karodba,
ahogy körbeóvod valamit motyogva.
Nézlek vacogva, s azon tűnődök,
hogy sarjadt ki belőlem ez a rabszolga,
aki hajdan maga volt a méltóság szobra.