Visszaköszön

Időnként rádöbbensz, hogy az emésztési zavarok,
a migrén, a függés, a nikotintapaszok valójában
valaha elkövetett hibák szorongásai.
Te akkor elmenekültél, jegelted az ügyet,
de azóta is lüktet benned a szégyen, az életed
vára összedől újra meg újra, míg felszínre nem kerül a hulla,
akit befalaztál. Ráismersz az útra, az egérútra,
amin elszaladtál, lélekszakadva rohansz vissza a pontra,
ahol elakadtál, és rádöbbensz, hogy a szereplők maradtak,
a díszlet maradt, a probléma maradt…
És te sem változtál. De a játékot csak te indíthatod el újra.
Addig a furcsa, álomba merült kastély téged várt, és most
felmérheted a kárt – hogy hol basztad el.
Akkor a film tovább pörög. És mikor érzed, hogy
a sértett barát képen vág, az anyád kiröhög,
és a megcsalt nő tüzet okád, fújtatva mennydörög,
a kutya az ágyadban alszik, a gyerek az ágyadba pisál,
a munkahely ótvar, és nincs már, mit igyál-
akkor sorra megkaptad, ami jogosan kijár. Egy szavad sem lehet.
Ez a te életed, és a legkevesebb, hogy tűröd,
ha a sors az érdekedben detoxikál.
Az ember mindent túlkomplikál, túldramatizál, túlmisztifikál…