Ha túl sok az emlék,
olykor légy vendég,
ki életére fonálként tekint.
Mind tudjuk, van az a szint,
ami alá nem süllyedünk.
Légy, ki inkább legyint,
mert a múlton jobb,
ha ember fia nem csüng
egyesek szerint.
Ettől nem könnyebb.
De nézd,
hogy fonódnak, fejlődnek
kifürkészhetetlen szálak,
mik előbb kóborolnak,
aztán megtalálnak
oly forrásokat,
mikből azok ittak,
kik előbb szenvedtek,
aztán megnyíltak.
Azt, ki tudja, hogy keze tiszta,
nem sebezheti átok nyila,
és ha egy mégis meglőtte,
nem kérdés,
hogy az igazi élet
ott vár előtte,
epedve, bíztatva szelíden.
És valahol érzem…
a szíved már
nem veri láncra
a múlt lázálma,
csak még kísért
némi fantom fájdalom.
Nem hiszi el,
de áttört a papírfalon,
és egy nap meghallod,
hogy már a jövő szele hívja,
és nem tekintesz többé vissza.