Ha közelembe jönnél,
gondold át kétszer.
Nem téboly fűt,
jogos düh, mit
érzel.
Rúzs, spirál, lakk
és parfüm
mit sem ér,
ha nem kell esküm.
Szándékom fehér,
de kinek kell
egy kóbor falevél?
Nem kell a cicoma,
szaggatom a selymet.
Van sok szín
zsebemben,
de ma csak vérrel
festek.
Ragadjon el a mámor
zsarnok karmaiba,
s míg velem táncol,
a sodró lavina
temessen el élve!
Megfáradt főnixem
már nyugovóra
térne.
Mondtad, hogy téged
csak béke érdekel.
Fátyolnál is szebb
a közös
gyászlepel.
De neked élned
kell!
Még annyi csoda
vár,
titkos, elfeledett
dalos madár,
ki nem vihart hoz,
csak énekel.
Hajnalt kelt
szívedben,
s jóllakat, ha
éhezel.
Ki egyszerű, nem
rejtélyes,
támogat és
fenséges,
kinek egyetlen
érintése
többet ér, mint
más intése.
Mit meg nem tennék
érted!
Ürességed éget.
De nem hiszek a
hangoknak,
kik a fejemben
a te hangodon
szólnak.
Csak felhúzom
takaróm,
felvonom vitorlám.
Te kecsesen szállsz
egy másik hajón,
én részegen,
otrombán.