A Kígyókirály

Fölém magasodott a Kígyókirály.

Roppant termet, erő s alak
kiráz a hideg ahogy felettem kacag
hívogat egyre, sziszeg, ígér, kacsingat rám
szatír szemében sötét hegek, véres fogsor reklám

Meg sem rezzenve, a kiutat keresve
eszembe jut egy régi gyerekmese
egy kígyóról s egy lányról – ki szívéből szeretett,
erre bizonyságul anyaszültre vetkezett

A kígyó csak erre várt,
felfalta az ártatlan lánykát
ezerszer, de ő maga sosem vedlett
örök titok maradt, hét réteg bőre mit rejtett

És most itt van és itt áll a király
mint aki ha kell, ítéletnapig vár
üveges szemében gyilkosság tüze ég
ne búsulj, egy nap talán összetörik még

Zsákutcába kerültem, az ablakon rácsok,
s ugyan ki hallana meg, ha kiáltok
s az ajtóban ott állt vigyorogva ő
egyet kondult az óra, majd megállt az idő

Arra eszmélek, forróság önti el a testem
biztos csak láz, biztos csak ágynak estem
kapaszkodom a valóba, dicsérnek a nővérek
bamba szemükben áhítat, szájukban lidércek

Közeledik már a király és én lázas vagyok
ne borogatást, egy inget adjatok
ebben a zubbonyban megfő az ember
nem látod, hogy jön a kígyó, eressz el!

Már az ágyam lábánál áll,
alatta olvad a padló, bűzös mocsár
szagú a szája
ahogy arcom fölé hajol, rám folyik a nyála

De csak nyelvével kattintgat szüntelen
vigyorogva méreget, kérdi korom, nevem
nem dőlök be neki, ott a hibája
hogy tudom, hogy megőrüljek, azért csinálja

Az ágyon vonaglok, se kezem se lábam
szememben tűz ég, halálát kívántam
ekkor jöttem rá, hogy nem is különbözünk nagyon
akár ő is vergődhetne itt étlen-szomjan-vakon

Furcsamód megnyugodtam, agyam hidegség önti el
hagyom hogy levetkőztessen jéghideg kezeivel
jólesik a hűvösön, pihe bőrben vagyok
egyedül csupasz, a boncasztalra fagyok

Mint a kicsontozott hal, elernyedten
már késő, ezt a játszmát elvesztettem
a függöny előtti taps az, amit hallok
kaján pillantások nyilaznak és buja hangok

Még egyszer körbenézek
utolsó leheletem amit érzek
elvakít a fény, s e mikroszkóp fényében
a Teremtés ragad magával, főnix képében.