\nN\u00e9zem a t\u00e1jat.
\nA f\u00e1kat, ahogy elsuhannak mellett\u00fcnk. N\u00e9zem a v\u00e1rost messze, amint egyre t\u00e1volodunk t\u0151le. N\u00e9zem a s\u00f6t\u00e9ts\u00e9get, ahogy k\u00f6r\u00fcl\u00f6leli az erd\u0151t. De val\u00f3j\u00e1ban T\u00e9ged n\u00e9zlek. A Te arcod mosolyog vissza r\u00e1m az \u00fcvegb\u0151l. M\u00e9gis azt hiszed, hogy nem l\u00e1tlak.
\n\u00c1llok. Eszem \u00e1g\u00e1ban sincs le\u00fclni, mert \u00edgy jobban \u00e1ramlik sz\u00e9t az \u00e9rz\u00e9s a testemben. A felvillan\u00f3 k\u00e9pek hat\u00e1s\u00e1ra megindul bennem a pulz\u00e1l\u00f3 energia, de olyan er\u0151sen, hogy meg is tudom mondani, hol l\u00fcktet v\u00e9gig. Lent kezdi, halad felfel\u00e9, azt\u00e1n a mellkasom k\u00f6vetkezik, majd a nyakamon k\u00faszik fel h\u00e1tul, v\u00e9gigkanyarodik a f\u00fcleimen \u00e9s l\u00f6k egy utols\u00f3t a szemeim k\u00f6z\u00f6tt. Azt\u00e1n \u00fajra indul. K\u00f6zben szakadatlanul kering a karjaimban \u00e9s a l\u00e1baimban, k\u00fcl\u00f6n\u00f6s tekintettel az ujjaimra.
\nMegremeg a t\u00e9rdem. De k\u00e9ptelen vagyok le\u00fclni. \u00c1t akarom adni magam ennek az \u00e9rz\u00e9snek, ameddig tart.<\/p>\n
Olyan, mint ha \u00e9vek teltek volna el az\u00f3ta.
\nMikor elmondhatta, hogy ismer, eg\u00e9sz m\u00e1s voltam. Akkoriban b\u00fcszke voltam \u00e9s magabiztos, pedig nem volt r\u00e1 okom. Mikor bel\u00e1ttam az egykori hib\u00e1imat, t\u00f6bb lettem, mint aminek valaha is k\u00e9pzeltem magam \u00e9s m\u00e9gis – sebezhet\u0151 vagyok. Hogy is van ez?
\nMikor elmondhattam, hogy ismerem… azt hittem, ismerem. De megv\u00e1ltozott. R\u00e9gen gyakran b\u00e1multa a falat \u00e9s s\u00f3hajtozott. Ha bel\u00e9pett a terembe, megfagyott a leveg\u0151. Pedig soha nem b\u00e1ntott senkit. S\u0151t, ha b\u00e1ntottak egy l\u00e1nyt, nyomban a v\u00e9delm\u00e9re kelt, de b\u00e1rhogy is pr\u00f3b\u00e1lt k\u00f6zeledni fel\u00e9 ezek ut\u00e1n a l\u00e1ny, \u0151 ridegen kit\u00e9rt el\u0151le. \u00c1ll\u00edt\u00f3lag velem sem volt baja, m\u00e9gis esetlennek, gyerekesnek \u00e9s nevets\u00e9gesnek \u00e9reztem magam a t\u00e1rsas\u00e1g\u00e1ban. A t\u00f6bbiek is oda akart\u00e1k h\u00edvni magukhoz, de nem tudt\u00e1k, hogyan sz\u00f3ljanak hozz\u00e1. Ez\u00e9rt ink\u00e1bb ki\u00fclt az udvarra, a rejtekhely\u00e9re, a c\u00e9drusfa al\u00e1 \u00e9s onnan n\u00e9zett minket. Azt hitte, nem l\u00e1tom. Neh\u00e9z term\u00e9szete volt. M\u00e9gis kedveltem, de mintha nem akarta volna elhinni.<\/p>\n
\nBekopogtam hozz\u00e1. \u00dagy terveztem, hogy csak bek\u00f6sz\u00f6n\u00f6k, \u00e9s tal\u00e1n az indul\u00e1som el\u0151tt tudunk besz\u00e9lgetni egy j\u00f3t. Tal\u00e1n lek\u00e9sem a vonatot is.
\nTerm\u00e9szetesen viselkedett, izgatotts\u00e1gnak nyom\u00e1t sem lehetett l\u00e1tni rajta (mint mindig) \u00e9s hellyel k\u00edn\u00e1lt. Elfogadtam \u00e9s v\u00e1rtam, am\u00edg le\u00fclt mell\u00e9m.
\n– Na mi \u00fajs\u00e1g? – k\u00e9rdezte szokatlanul cseveg\u0151 hangon.
\nEkkor d\u0151lni kezdett bel\u0151lem a sz\u00f3, \u00e9s p\u00e1r perc m\u00falva m\u00e1r gond n\u00e9lk\u00fcl t\u00e1rsalogtunk. Kicsit meglepett, hogy nem egyed\u00fcl \u00e9n vagyok, aki besz\u00e9l. Valami megv\u00e1ltozott. Babon\u00e1san ker\u00fcltem a m\u00falt-t\u00e9m\u00e1t, h\u00e1tha elriasztan\u00e1m vele ezt az \u00faj, k\u00f6zl\u00e9kenyebb \u00e9nj\u00e9t. Jobban belegondolva ink\u00e1bb a m\u00e1sik t\u00e9rne vissza h\u0151b\u00f6r\u00f6gve, hogy \u00e1lljon meg a menet, az\u00e9rt m\u00e9g \u0150 a f\u0151n\u00f6k. \u00c9s egyszer csak \u0151 maga terelte r\u00e1 a t\u00e9m\u00e1t nevetve a m\u00faltra. Egyre m\u00e1sra hozta fel a r\u00e9gi sztorikat, v\u00e1logatott bakl\u00f6v\u00e9seit, \u00e9s az eny\u00e9meket. K\u00f6zben er\u0151sen fogtuk a fej\u00fcnket. Hogy csin\u00e1lhattunk ennyi h\u00fclyes\u00e9get? M\u00e1r csillogott a szeme a nevet\u00e9st\u0151l. Az a villog\u00f3 barna szeme… Megr\u00e1ztam a fejem.
\n– M\u00e9rt nem j\u00f6tt\u00e9l oda hozz\u00e1nk \u00e9veken \u00e1t? – bukott ki bel\u0151lem a k\u00e9rd\u00e9s.
\n– \u00c9n odamentem volna. De nem akartam zavarni. M\u00e1r k\u00e9sz volt a csapat, felesleges lettem volna ott.
\n Kellettem \u00e9n oda?
\nHallgattam. R\u00e1j\u00f6ttem, hogy nem.
\n– De \u00e9n az\u00e9rt \u00f6r\u00fcltem volna Neked. Viszont Te mindig \u00c9va n\u00e9nivel volt\u00e1l, vagy a konyh\u00e1ban seg\u00edtett\u00e9l…
\n– Mert ha m\u00e1r veletek nem lehettem, unatkoz\u00e1s helyett ink\u00e1bb olyat csin\u00e1ltam, amit szeretek: seg\u00edtettem.<\/p>\n
\u00c9szrevette, hogy elkomolyodtam \u00e9s borral k\u00edn\u00e1lt. Megh\u00f6kkentem. R\u00e9gebben egy\u00e1ltal\u00e1n nem szerette az alkoholt. Mi t\u00f6rt\u00e9nt? Elfogadtam egy poh\u00e1rral. Azt\u00e1n m\u00e9g eggyel. R\u00e1k\u00e9rdezett a szerelmi \u00e9letemre. Kicsit zavarban \u00e9reztem magam, nem tudtam, mit mondhatok el neki \u00e9s mit nem. Mi vet r\u00e1m rossz f\u00e9nyt, melyik r\u00e9szlet t\u00fal pik\u00e1ns. Ink\u00e1bb \u00fagy d\u00f6nt\u00f6ttem, hogy hat\u00e1rozottan \u00e9s t\u00e1rgyilagosan k\u00f6zl\u00f6m az adatokat. Neve, kora, foglalkoz\u00e1sa, mett\u0151l-meddig. \u00cdgy terveztem, de csak hebegve-habogva j\u00f6ttek a szavak. Nem ijedtem meg, biztos csak \u00e1tmeneti \u00e1llapot ez a kommunik\u00e1ci\u00f3s zavar. M\u00edg besz\u00e9ltem, a szavaim elakadtak, a sz\u00f3kincsem k\u00f6dd\u00e9 v\u00e1lt \u00e9s egyre nehezebben tudtam koncentr\u00e1lni arra, amit mond. Biztos \u00e9szre vette rajtam, ez\u00e9rt most csak \u0151 besz\u00e9lt \u00e9s magyar\u00e1zott, \u00e9n meg hallgattam. M\u00e1r csak az \u00e1llam kellett volna a tenyerembe t\u00e1masztani, mint egy mes\u00e9t hallgat\u00f3 gyereknek. A sz\u00edvem zakatolt, de nem figyeltem r\u00e1, pedig egyre hangosabban s\u00fcv\u00edtett, mint a vonat. Hirtelen elhallgatott \u00e9s r\u00e1m mosolygott. Lebuktam. Jaj, biztos k\u00e9rdezett valamit, \u00e9n meg nem v\u00e1laszoltam, mert csak n\u00e9ztem, de nem figyeltem, mit mond. Bocs\u00e1natk\u00e9r\u0151en pillantottam r\u00e1, erre \u0151 elnevette mag\u00e1t. A szem\u00e9be n\u00e9ztem, \u00e9s megl\u00e1ttam magam a t\u00fckr\u00e9ben. \u00c9s \u00fajra sz\u00e9pnek l\u00e1ttam magam. A harmadik (negyedik?) poh\u00e1r bor ut\u00e1n \u00fagy \u00e9reztem, egy veremb\u0151l n\u00e9zek kifel\u00e9. A testem m\u00e9g itt van, a sz\u00e1m m\u00e1r besz\u00e9l, de az elm\u00e9m r\u00e9gen elkalandozott a v\u00e1gyaim h\u00e1t\u00e1n. Kedvem lett volna megcs\u00f3kolni. Szerencs\u00e9re a robotpil\u00f3ta tartotta a frontot. Hallottam a hangom, amint \u00e9pp szenved\u00e9lyesen meg akarja gy\u0151zni valamir\u0151l, ha j\u00f3l eml\u00e9kszem a helyes k\u00e9zfog\u00e1s sz\u00fcks\u00e9gszer\u0171s\u00e9g\u00e9r\u0151l. Meg is akartam mutatni, ez\u00e9rt fel\u00e1lltam. \u0150 is \u00edgy tett, de helyette bev\u00e1gta az ajt\u00f3t, el\u00e9m l\u00e9pett, \u00e9s valami ilyesmit mondott:
\n– A k\u00e9zfog\u00e1s helyett ink\u00e1bb ezzel gy\u0151zlek meg. – azzal eg\u00e9szen k\u00f6zel hajolt \u00e9s volt k\u00e9pe megv\u00e1rni, m\u00edg \u00e9n cs\u00f3kolom meg.<\/p>\n
Itt elszakadt a fon\u00e1l. Minden mozdulat \u00faj volt \u00e9s ismer\u0151s is egyszerre. A szavak ideje lej\u00e1rt. A testem azt tette, amit az elm\u00e9m akart, \u00edgy az visszanyargalt bel\u00e9 \u00e9s led\u00f6nt\u00f6tte a kapukat. Hol \u00f3vatosan cs\u00f3kolt, hol meg\u00e9gette a t\u0171z, amit fellobbantott, de nem volt meg\u00e1llj. Egyszer csak elt\u00e9pte ajkait az eny\u00e9mt\u0151l, megragadta az arcom \u00e9s m\u00e9lyen a szemembe n\u00e9zett. Szinte szikr\u00e1kat sz\u00f3rt p\u00e1rductekintete, \u00fagy meredt r\u00e1m. \u00c9n riadtan n\u00e9ztem vissza r\u00e1. Majd elsz\u00e1ntan. Erre m\u00e9g egyszer megcs\u00f3kolt \u00e9s a nyakam fel\u00e9 vette az ir\u00e1nyt. M\u00e1r az els\u0151 \u00e9rint\u00e9s izz\u00e1sba hozta, \u00e9n m\u00e9g jobban oldalra d\u00f6nt\u00f6ttem a fejem, l\u00e9lekben pedig esedeztem a folytat\u00e1s\u00e9rt. Nem is v\u00e1ratott sok\u00e1ig, ez\u00fattal lehelete m\u00e1r forr\u00f3 volt, amit\u0151l elvesztettem a fejem. Most \u00e9n n\u00e9ztem kitart\u00f3an a szem\u00e9be. Olvasni pr\u00f3b\u00e1ltam bel\u0151le, de oly magas falk\u00e9nt tornyosult benne a v\u00e1gy, hogy nem l\u00e1ttam m\u00f6g\u00e9.
\n– Uh. – remegve s\u00f3hajtott. – Kik\u00e9sz\u00edt, ha \u00edgy n\u00e9zel r\u00e1m.
\n– Nem tudok m\u00e1shogy n\u00e9zni.
\nFelvillant a szeme \u00e9s fullaszt\u00f3an megcs\u00f3kolt. \u00c1tvettem az ir\u00e1ny\u00edt\u00e1st, \u00e9s elh\u00faz\u00f3dtam. Ismerte a j\u00e1t\u00e9kot, ez az „\u00f6nmegtart\u00f3ztat\u00f3sdi”. Nem \u00e9r\u00fcnk egym\u00e1shoz, de ha \u00f6ssze\u00e9rnek az ajkaink, sz\u00e9t is rebbennek, \u00e9s a szenved\u00e9ly vill\u00e1mcsap\u00e1sk\u00e9nt fut v\u00e9gig az idegh\u00e1l\u00f3zatunkon. Bel\u00e9m villant, hogy mennyire im\u00e1dom az illat\u00e1t \u00e9s a nyakhajlat\u00e1ba f\u00fartam az arcom. Azt\u00e1n elindultam f\u00f6lfel\u00e9 a nyak\u00e1n, \u00e9les kit\u00e9r\u0151t t\u00e9ve a f\u00fclcimp\u00e1ja fel\u00e9 is. Akadozni kezdett a l\u00e9gz\u00e9se, ami csak olaj volt a t\u0171zre, m\u00e1r nem b\u00edrtam magammal.
\n– V\u00e1rj. – mondta.<\/p>\n
K\u00f3tyagosan kih\u00faztam a fejem a k\u00fatb\u00f3l \u00e9s k\u00f6r\u00fcln\u00e9ztem. Biztos megb\u00e1nta. Semmi baj, csak elszaladt vel\u00fcnk a l\u00f3. B\u00e1rkivel megesik. Mi ett\u0151l m\u00e9g ugyan\u00fagy bar\u00e1tok vagyunk, az el\u0151bbi pedig majd felker\u00fcl a v\u00e1logatott bakl\u00f6v\u00e9seink list\u00e1j\u00e1ra. Csak valahogy nem l\u00e1ttam magam el\u0151tt a k\u00e9pet, ahogy nevetve mes\u00e9lj\u00fck, mint a t\u00f6bbit… Megmondom Neki, hogy mindj\u00e1rt indul a vonatom, \u00fagyhogy indulnom kell. Elsz\u00e1ntam magam, hogy r\u00e1n\u00e9zzek. De belesajdult a sz\u00edvem a l\u00e1tv\u00e1nyba. Az arckifejez\u00e9se megint az a vil\u00e1gf\u00e1jdalmas volt, mint r\u00e9gen. Eddig tartott. Gratul\u00e1lhatsz magadnak, te szuka. V\u00e9gre siker\u00fclt felszabadultan viselkednie, erre te hossz\u00fa id\u0151 munk\u00e1j\u00e1t rombolod f\u00f6ldig. \u00d6nz\u00e9sb\u0151l. J\u00e1rt egyet a szob\u00e1ban. Egyre fesz\u00fcltebb lett a l\u00e9gk\u00f6r. Csaknem olyan fagyos lett, mint kint. A tekintet\u00e9t a f\u00f6ldh\u00f6z szegezte \u00e9s az arca k\u00f6zel t\u00falvil\u00e1gba mered\u0151 jelleget \u00f6lt\u00f6tt. N\u00e9ztem \u00e9s sirattam a percet, mikor m\u00e9g az eny\u00e9m volt… Valami t\u00f6rt\u00e9nt. Felkapta a fej\u00e9t \u00e9s hirtelen el\u00e9m guggolt. Elsz\u00e1ntan a szemembe n\u00e9zett \u00e9s l\u00e1ttam benne a mark\u00e1nsan, f\u00e9lre\u00e9rthetetlen\u00fcl kirajzol\u00f3d\u00f3 k\u00e9rd\u00e9st. Hat\u00e1rtalan boldogs\u00e1g fogott el \u00e9s a szemem igennel v\u00e1laszolt. Ez\u00fattal is megcs\u00f3kolt. De ez a cs\u00f3k nem az a m\u00e1mor ittas, szilaj, ir\u00e1ny\u00edthatatlan cs\u00f3k volt, mint az el\u0151bb. Volt benne valami csillap\u00edthatatlan f\u00e1jdalom, k\u00e9tely – \u00e9s egy csipetnyi durvas\u00e1g is. Igyekeztem meggy\u0151zni, hogy ne sz\u00e9gyellje a v\u00e1gyait, \u00e9n is akarom. Megint elt\u00e9pte az ajk\u00e1t az eny\u00e9mt\u0151l. Fel\u00e1llt, m\u00f6g\u00e9m \u00fclt \u00e9s h\u00e1tulr\u00f3l kezdte el cs\u00f3kolgatni a nyakam. Megint elfoglalta az eszem a v\u00e1gy \u00e9s ez\u00fattal bele is csavarozta z\u00e1szl\u00f3j\u00e1t a hely\u00e9re. Az a bizonyos bizserget\u0151 \u00e9rz\u00e9s el\u00f6nt\u00f6tte a testem, ak\u00e1r a meg\u00e1radt foly\u00f3, j\u00f3form\u00e1n m\u0171thettek is volna, annyira elzsibbadtam. Meg akartam fordulni, hogy hevesen megcs\u00f3koljam, de elkapta a kezeim \u00e9s lefogta. Leh\u00fazta a p\u00f3l\u00f3m a v\u00e1llamr\u00f3l \u00e9s szemben tal\u00e1lta mag\u00e1t a tetov\u00e1l\u00e1sommal.
\n– Ez az, amire gondolok?
\n– Igen. – mondtam, majdnem megszeppenten. Nem tudtam, hogy fog reag\u00e1lni.
\nDe minden k\u00e9ts\u00e9gem elm\u00falt, mikor r\u00e1forrasztotta ajk\u00e1t, kezeivel pedig a hangszeren j\u00e1tszott…
\nAjt\u00f3nyikordul\u00e1s, mire finoman abbahagytuk. Nyomott m\u00e9g l\u00e1gyan egy cs\u00f3kot a v\u00e1llamra, \u00e9s megigaz\u00edtotta a p\u00f3l\u00f3m. Kintr\u0151l besz\u0171r\u0151d\u00f6tt a meg\u00e9rkez\u0151 kliensek zaja \u00e9s a fi\u00fa\u00e9, aki lek\u00eds\u00e9rte \u0151ket.
\n– Itt alhatn\u00e1l. – pr\u00f3b\u00e1lkozott \u00fajra.
\n– Ma nem lehet. – pihegtem.
\nKomolyan b\u00f3lintott \u00e9s nem firtatta az ok\u00e1t.
\n„Vissza kell mennem any\u00e1mhoz.” – gondoltam, de sz\u00e9gyelltem kimondani.
\nEl\u00e9m guggolt \u00e9s kit\u00f6rt bel\u0151le egy mosoly.
\n– Mi\u00f3ta nem volt\u00e1l f\u00e9rfival?
\n– November \u00f3ta. – hebegtem.
\n– L\u00e1tszik. El\u00e9gg\u00e9 fel vagy h\u00fazva.
\nNem mondtam el neki, de ha tegnap lettem volna utolj\u00e1ra m\u00e1ssal, \u0151 ma ugyan\u00fagy l\u00e1zba hozott volna.
\nMeg\u00e9rtette, hogy nem maradhatok, \u00edgy elk\u00eds\u00e9rt egy darabon. A besz\u00e9lget\u00e9st ott folytattuk, ahol a cs\u00f3k el\u0151tt abbahagytuk. T\u00f6k\u00e9letes kerete lenne egy t\u00f6rt\u00e9netnek. B\u00facs\u00faz\u00f3ul egy gondoskod\u00f3 puszit nyomott a homlokomra \u00e9s m\u00e9g egyszer megcs\u00f3kolt. Egyszerre szakadtunk sz\u00e9t, egyszerre ford\u00edtottunk h\u00e1tat a m\u00e1siknak. Az utols\u00f3, amit l\u00e1ttam bel\u0151le, egy felvillan\u00f3 csib\u00e9sz tekintet volt. T\u00f6bbet vissza sem n\u00e9ztem, de \u00e9reztem, hogy megint elkomorodik. Az \u00e9gboltra emeltem a tekintetem. A fogy\u00f3hold ragyogott, de nem \u00e1rasztotta el f\u00e9ny\u00e1rral az \u00e9jszak\u00e1t, csak \u0150 maga t\u00fcnd\u00f6kl\u00f6tt. H\u00e1l\u00e1t adtam az \u00c9jszaka Kir\u00e1lyn\u0151j\u00e9nek a ma est\u00e9\u00e9rt. (\u00dajabban ez a szok\u00e1som.) Meg\u00e1lltam \u00e9s kit\u00e1rtam a sz\u00e1rnyaimat. Azt\u00e1n meggondoltam magam \u00e9s m\u00e9gis vonattal mentem. J\u00f3b\u00f3l is meg\u00e1rt a sok.<\/p>\n
Egy pillanatra eszembe jut, vajon milyennek l\u00e1thatnak most az emberek. Sug\u00e1rzik bel\u0151lem az energia, m\u00e9g a sz\u00edn\u00e9t is l\u00e1tom: klis\u00e9sen r\u00f3zsasz\u00edn, egy kis sziv\u00e1rv\u00e1nyos be\u00fct\u00e9ssel. A csendet fojtogatja a hangzavar, de \u00e9n nem b\u00e1nom, \u00e9s \u0150 sem b\u00e1nja. A h\u00f3 bor\u00edtotta mez\u0151 fagyos, m\u00e9gis puha melegs\u00e9ggel t\u00f6lti meg a sz\u00edvem a l\u00e1tv\u00e1nya. Minden lass\u00edtva hull\u00e1mzik el el\u0151ttem. Nem is tudom, hogy nevezzem ezt. Megvan, ez a Harm\u00f3nia. A jelenben vagyok, de bek\u00faszik a fejembe a j\u00f6v\u0151. Hogy lesz ezut\u00e1n? Hogy most, a k\u00f6zel j\u00f6v\u0151ben mi lesz, azt tudom. Ennek az \u00e9jszak\u00e1nak az eml\u00e9k\u00e9b\u0151l fogok \u00e9lni addig, am\u00edg \u00fajra l\u00e1thatom. Mindenben az \u0151 arc\u00e1t fogom l\u00e1tni, ahogy most is. De azt\u00e1n? Ha \u00fajra tal\u00e1lkozunk? Elfog a k\u00e9ts\u00e9gbees\u00e9s. \u00c1ltal\u00e1ban mindent el\u0151re l\u00e1tok, \u00e1m most mintha kics\u00faszott volna a l\u00e1bam al\u00f3l a talaj. Az \u00e9let k\u00e9nyszer\u00edt, hogy megadjam magam a spontaneit\u00e1snak. Nem lehet el\u0151re tervezni. Legnagyobb meglepet\u00e9semre megk\u00f6nnyebb\u00fcl\u00f6k. Megint kac\u00e9rkodom a rep\u00fcl\u00e9s \u00f6tlet\u00e9vel, de egy furcsa gondolat \u00fcti ki a k\u00e9pb\u0151l. Az elej\u00e9n mennyire rettegtem ugyanett\u0151l a s\u00f6t\u00e9ts\u00e9gt\u0151l, minden benne mozg\u00f3 \u00e1rnyt\u00f3l \u00f6sszerezzentem, \u00e9s minden \u00e9jszaka k\u00e9sz \u00f6r\u00f6kk\u00e9val\u00f3s\u00e1gnak t\u0171nt. Pedig hossz\u00fa id\u0151 ut\u00e1n k\u00f6lt\u00f6ztek vissza a szemembe a csillagok.<\/p>\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"
N\u00e9zem a t\u00e1jat. A f\u00e1kat, ahogy elsuhannak mellett\u00fcnk. N\u00e9zem a v\u00e1rost messze, amint egyre t\u00e1volodunk t\u0151le. N\u00e9zem a s\u00f6t\u00e9ts\u00e9get, ahogy k\u00f6r\u00fcl\u00f6leli az erd\u0151t. De val\u00f3j\u00e1ban T\u00e9ged n\u00e9zlek. A Te arcod mosolyog vissza r\u00e1m az \u00fcvegb\u0151l. M\u00e9gis azt hiszed, hogy nem l\u00e1tlak. \u00c1llok. Eszem \u00e1g\u00e1ban sincs le\u00fclni, mert \u00edgy jobban \u00e1ramlik sz\u00e9t az \u00e9rz\u00e9s a testemben. … <\/p>\n