S mondd, ősz hogy volna dicsőbb,
mint elővenni bort, búzamagot,
s látni évszakot annak, ami?
A kinti világra, mi anyagi,
ráborul a ködlepel,
s a fényt kereső ünnepel:
hosszabb az éj,
ami él, alszik,
de ébred az ember.
Dionüszosz, oldd fel a fátylat,
melyet a nyári ég szemünkre lehel!
Váljon füstté a látszat,
tisztuljon a beszéd,
mert most ismét fellobog,
ablakunkon bekopog
az avarzörgető,
iszapkavaró
Miért?
És milyen magot vetsz el?
Kicsi mag, búza mag,
körforgás gyermeke,
benned szunnyad az ősi derű.
Nincs jó mag és rossz mag,
csak jó szándék és időszerű.
Ügyelj, vándor,
hogy benned a mag
jó földbe hulljon,
takard be emlékeiddel,
és el ne felejtsd:
öntözd, éltesd lelkesedéssel!
Wagner Alma versei