Ezt a verset egy ikercsillagpárral karöltve költöttük, akiket majd a következő kötetben fogok megnevezni. =)
1. verzió (vers)
Tán sejted legbelül,
hogy sosem vagy egyedül,
hisz a világ él benned,
még ha el is rejted,
és vár még rád valami…
nagyszerű, nem hétköznapi.
Balladai homálynak
tűnik csak az élet,
mióta átkeltél.
Egy lobbanás volt fényed,
mégis bennünk ver
visszhangot tükörképed.
Csak köd, csak fakó remény,
Csak tünemény, csak káprázat,
az illúzió egén
nincs rendes magyarázat,
mert lelked remeg, érzed,
a szellem benned ébred,
és nem érted, hirtelen
hogy lelt ez az öröm?
Nem lehet közöny,
hiszen táncolni tudnék,
hogy túljutottál e börtönön.
Nyílt a kapu, reccsent a rács,
csak árnyékod maradt.
Csak tükörkép voltál,
ki a fény felé haladt.
Sorsuk csillaga mentén
vonuló életek vagyunk,
ne búsulj!
Köszönd, mit lehet,
míg enged lehelet,
hogy megújulj.
Elmúlt már és eljön újra,
ez a rend, a törvény útja,
S ha jól játszod a szereped,
egy pattintás a tiéd lehet
a végtelenből,
ha szívedbe fogadtad és
földre teremtetted az eget.
Mert szikrák vagyunk,
s csak ez lehet,
mi majd újra összeköt,
áthidalva a ködöt:
a múlhatatlan, a fény, az örök.
2. verzió (a dalszöveg)
Tán sejted legbelül,
egy világ él benned,
sosem vagy egyedül,
figyeld a csendet!
Valamit hallani:
a múlt visszhangjait
nem könnyű vallani…
inkább elrejted.
Balladai homálynak
tűnik az élet,
mióta elmentél,
mert mécses volt lényed.
Mégis bennünk ver,
erünkben lüktet,
ihletet lobbant
a tükörképed.
Itt csak a köd van,
fakó káprázat,
illó tünemény,
nincs magyarázat,
lelkem megremeg,
a hajnal éget,
mi ez az öröm,
mi bennem ébred?
Táncolni tudnék,
ez nem lehet közöny,
mert kinyílt a kapu,
túl vagy a börtönön.
Reccsent a rács,
csak árnyékod maradt.
Szimbólum voltál,
rebbentsd szárnyadat!
Sorsunk csillaga
meg vagyon írva,
de belőlünk épül
mítoszunk hídja.
Add most kezedet,
kísérem lépted,
ha tiszta a forrás,
tiszta a végzet.
Elmúlt a volt
és eljön újra,
ez itt a rend,
a törvény útja.
Játszd jól szereped,
védd meg, ki árva,
minden lehelet
lehet még hála.
Az ég rég egész volt,
most törött tükör,
még fogoly az ember,
így ő örököl.
Válassz szabadon,
ne félelemből,
s egy pattintás tiéd
a végtelenből.
Ha szívedbe fogadtad,
megteremtetted,
benned is élnek,
akik átkeltek,
szikrák vagyunk,
mi összeköt véled,
áthidal ködöt:
öröktűz fényed.