„Hazug vagy” –
mondták a hangok.
„Tébolyult, sötét erő.
Szándékod színlelt,
becsvágyad ismert,
pusztít és mérgező.
Ahol jársz, romba dől minden.
Jobb, ha most kardodba dőlsz,
úgy menthető lent
az égi rend,
és talán majd végre a világos győz.”
Óh, de mi ez a lény,
pislákol a kút mélyén, lidércfény?
Ó, eltévedt erény,
mit keresel, nincs remény.
„Igyál, közel a mélypont.”
Ezt is a hangok mondták.
„Rút rokonunk,
mi befogadunk,
hamu vagy, nem giccsgyertyaláng.
E barlang rég otthonod már.
Minden, mit ismersz, itt vár.
Nincs kiben bízni,
a világ csak ennyi,
kegyetlen, vad és sivár.”
Hallgassatok, hangok,
érzem, hogy napból vagyok, fény vagyok.
Eltépem láncotok,
ez új tánc, lángra kapok!
Hallgassatok, hangok,
sosem volt igazatok, hazudtok.
Eltépjük láncotok,
szívünkben fáklya lobog.
Hallgassatok, hangok,
már fénylánc része vagyok.