Hónap: 2020. február

Újabb spontán fordítás, ezúttal a Trónok harcában felcsendülő Jenny of Oldstones nyomain lépkedve. Az eredeti dal linkje: Jenny of Oldstones
A legutolsó, ismétlő versszakot kihagytam, mert egyszerűen nem sikerült megbarátkoznom vele 😀

Háborgó hó
üzen túl világon:
Gyere, a tánc
feloldoz.
Kik rég elvesztek,
és kik megkerültek
rég táncolnak, mint a
kozmosz.

Eltűnt arcok
hada lágy körbe fon,
a nevük idézni
nehéz.
S míg körberohan
nyirkos, szent romokon,
elröppen, mi a múltból
emészt.

Soha nem akart elmenni.
Nem akart elmenni.
Nem akart elmenni.
Nem akart elmenni.

Száz áttáncolt éj,
száz nap is elszállt,
a hallon átsöpört
a hó.
Zord télre víg nyár jött,
majd tél lett megint,
míg a falból nem maradt,

Ezt a verset King Princess – Talia című alkotásának spontán fordításaként írtam. Ajánlott olvasás közben együtt hallgatni az eredetivel: https://youtu.be/DLIfCabNkcg )

Hé, Te ott!
Ha felvirrad a nap,
elosonsz.
Történetünk most csak
kétfelé szakadt
szálka a körmöm alatt.

Hé, Te ott!
Még mindig éget léha
lábnyomod.
Mossa el az ár, vagy
gyújtsa fel tűz
ezt a papírvárost.

De amint elalszom,
újra járom táncod,
újra melléd fekhetek,
éljük a verseket,
ha eleget iszom.

Harapj meg ajkamon!
Ahogy melléd fekhetek,
tudom, hogy csak álom,
de ha így van, esküszöm, hogy
hallom bolond szívedet.

Rég tudott,
ki nem tart falkatörvényt, mind
elbukott.
Ám így virágot fakaszt
sivatagba:
az, ki felfelé tekint.

De amint elalszom,
újra járom táncod,
újra melléd fekhetek,
éljük a verseket,
ha eleget iszom.

Harapj meg ajkamon!
Ahogy melléd fekhetek,
tudom, hogy csak álom,
de ha így van, esküszöm, hogy
hallom bolond szívedet.

Szilánkok
mindenhol, beterít
a hó.
Pirkadat
jön, nem kell
altató.

És amint elalszom,
újra látom táncod,
újra melléd fekhetnék,
de már nem menedék,
ha eleget iszom.

Csüngjön más ajkadon.
Már előre szeretem,
ki hajnalködbe von.

És amint elalszom,
újra látom táncod,
újra melléd fekhetnék,
de már nem menedék,
ha eleget iszom.

Csüngjön más ajkadon!
Már előre szeretem,
ki hajnalködbe von.
És ha így lesz, köszönöm, hogy
őrizhettem szívedet.

Messzi szigeten áll
ködbe veszve egy vár,
sárkány leheletében.
Áldozat vagy szégyen
burkolta bűvkörbe?
Úgysem tudod meg, csak
ha belépsz a ködbe.
Sóhajtozó falak
közt idegen anyag:
befalazott psziché,
alvó Aphrodité.
Mielőtt szánalmat
keltene otthona,
mosolyán láthatod,
önként feküdt oda.
Nyugtató zubbonyként
visszhangzik fejében,
hogy érezni bármit
szabad, de tenni nem.
A vár délcegen áll,
amint eldöntötted:
elveket követsz, hogy
visszanyerd gerinced.
Kétes Aphrodité,
nem aggódom érted,
mert ha istennő vagy,
biztosan túléled.

A rádöbbenés gyorsabb a fénynél:
kegyelmet kapsz, mielőtt elégnél.
A bűntudat véges, vesztes szakasz,
csak a név más, a minta ugyanaz.
Tudod a nevet, nevess szemébe,
ő is csak szörny, kit Te hoztál létre.
Szikra vagyok, mit nemzett játékod,
bárhol is vagy, leszek az árnyékod.
Hogy létezel-e, csupán sejtelem.
Hol nincs remény, ott a jobbik felem.
Ám ezúttal nem leszek egyedül:
összetartozunk, menthetetlenül.

Erős leszek, hogy bízz bennem.

Vágta után szusszan a tűz.