Folyton csak szüntelen
őszre tél, őszre tél.
A fátyol fellibben, s
észre tér, észre tér.
Kik sorsunk megírták,
bölcsebbek, bölcsebbek.
Felfelé tartasz, hát
követlek, követlek.
Fáklya a sötétben
útmutat, útmutat.
Kezedbe helyezem
sorsomat, sorsomat.
Ha kell, villám leszek,
mennydörgő, mennydörgő.
Ha kell, szikrát védő
fénybölcső, fénybölcső.
Legendák velünk, mint
csillaghad, csillaghad.
Vezetik utunk az
ég alatt, ég alatt.
Újhold
Már összefonódtak
keresztezett utak,
keresztezett utak.
Nincs mit tenni, ha mar
önkéntes bűntudat,
önkéntes bűntudat.
Belém égett szemed
tolvaj farkaskölyök
tolvaj farkaskölyök.
Szól a dzsungel-törvény:
nem vagyunk bűnösök,
nem vagyunk bűnösök.
Hogy ne legyek rabod,
bármit elkövetek,
bármit elkövetek.
Mindent megtanulok,
írok száz kötetet,
írok száz kötetet.
Hogy megragadjalak,
keresek szavakat,
keresek jeleket.
Bennem a tigris, hát
állítok hadakat,
állítok sereget.
Járom az utamat
képekre süketen,
képekre süketen.
De szívemben lobogsz
selymesen, tüzesen,
selymesen, tüzesen.
Ha kell erő, lesz erő
Rebbenő kétely,
Te kéjjel verő,
takarodj innen!
Hatalmad nincsen
felettem többé,
rangod már közel
sem előkelő.
Választani kell
szükség és étvágy
között, de tüstént,
mert fogy az idő.
Szavam mától szent,
állom a pofont.
Nem megalkuvó
és nem is bolond,
aki megrettent,
de u g y a n a k k o r
látja porszemén:
a kétely szava
a kétely szava
nem tény – vélemény.
Ahogy elmész
Ahogy elmész, lemegy a függöny.
Adjatok akármit, csak üssön,
mert támadnak ábrándok, képek.
Megint egy vicc, mit csak én értek.
Rászolgáltam, hát jöjjön a kín.
Szemed enyhítő borostyánszín
hajnalt hozott, de sötét verem.
Holnapra tán majd kiheverem.
Másnap titkon magam betöröm,
s ha elfolyik az életöröm,
jöhet eszme, jöhet vízözön,
mibe magam majd beleölöm.
A forrás éltet és felvértez,
maradok hát hű a hűséghez.
Maradok igaz igazságért,
megóvom, ki már száz bajt átélt,
leszek szellem, a kitagadott,
ha vágyam végre elhallgatott,
és nem utánad sóhajt és sír.
S míg meg nem hal, nem kell elixír.