Annyiszor látom:
ez a Bolond Szél,
ez a pimasz kölök
m e g k e r g e t
k i g á n c s o l
azután k ö r b e r ö h ö g.
Nem látom, de utálom.
Lekevernék neki helyetted,
mikor az önérzeted véded.
Én meg rághatom a szám,
míg kibogozom, hogy mikor
ment félre a szándék, mitől
felpöndörödött a türelmem.
El kell mondanom,
mielőtt vádolnál sebedért:
hogy nem nyúltam kardhoz,
míg nem nyúltál fegyverért.
Vannak napok,
mikor mindenki részeg.
A szél is csak a Természet.
És el kéne fogadni,
hogy néha senki sem vétett.
Egyszerűen így gyakorlunk
kovácsolni féket
az indulatnak.
Hisz’ így mulatnak a nagyok:
az számít, hogy egyek vagyunk,
s ha fáj a hiúság,
végy mély levegőt!
Tűzz ki a homokviharba,
szedd össze minden erőd,
és keresd meg, aki átkozott.
Nekem is el kell mondanom,
ezért követem lábnyomod…
S ha eltűnik, a porba kiáltom: hogy
Fontos vagy.
Hiányzol.
Sajnálom.
Átmenet
📕🖨📕
Kattog a gép makacsul,
ahogy teremtelek.
Altat az eső is,
de én küzdök, hogy
megérdemeljelek.
Rögeszmém vagy, bár
nem dereng az első, mikor
látványod ólomként
szaggatta mellkasom.
A szó helye bizsereg,
pedig itt hagytál, miután
kitépted a k a r o m.
Csök, csökött,
csökönyös, réveteg.
Dobolok, ütök, verek,
hogy megértsem létedet.
Dobolok, sújtok, vágok,
hogy kovácsoljanak a lángok
új miérteket.
Én mindent Rád tettem fel.
Mi vagyok én nélküled?
Mi lesz az értelme, ha
nem az, hogy kövesselek?
Azután, hogy izzottunk,
hegedtünk viharban…
magyarázz békét annak,
ki burokban nevelkedett!
Csak ne hallgass úgy,
mint aki sose létezett.
Hangod úgysem feledem soha.
S egy nap megértem, mit üzentél
ringató, hegedű szárnyakon:
„Élned kell… élj
tisztán,
szépen,
szabadon.”
Az éjszaka kórusa
💫⚡💫
Örök éjszakában araszolok.
Fortyog bennem a harag
minden nyelven.
Őröm a magamszabta zubbony,
melyben magamfajta csendre leltem.
.
Csend, mikor a vonal megszakad,
miután kiröhögött.
Csend, mikor rám tör a harag
az Isten háta mögött.
Csend, mikor kisül az agyam
és szikrákat vetnek ujjaim.
Csend, mikor a fény beborít és átível
az idő hullámain.
.
A fonál elszakadt.
Köd ül minden kanyaron.
Nem dereng mit és hogyan,
csak az, hogy akarom.
.
Rémlik a szégyen…
… mert gyengítettem magam…
… mert hajmeresztő erőm volt,
szilaj és céltalan.
.
Hirtelen ádáz fényostor
hasította ketté az éjszakát.
Reccsent, roppant,
én követtem hívószavát.
.
Már mindenre emlékszem,
mi bántott legbelül.
Magasról nemérdekel,
mert nem vagyok egyedül.
Minden osztályrészem,
mi Bennetek megfeszül.
Mindaz, mitől féltem,
küldetéssé nemesül.
.
Felértem a hegyre,
hol Titeket reméltem.
Ki felélte bizalmát
már az anyaméhben,
itt oltalomra lel.
Ki tengett száműzetésben,
mert pimasz-de-igaz,
találhat vigaszt
a vihar előtti csendben.
.
Mert minket senki se gátol.
Vonzhat cél, vezethet nemes vándor,
kóborlunk, amerre cigarettázol,
Mester,
mert figyelmes szemed nyomán
a feszültség felszabadul
– és megszelídül.
S míg méltó utódra
nem találsz királyodul,
körülötted
villámok kórusa zeng
derűsen, ártatlanul.