A fejem, fáj
ahogy nő a fogam, fáj
ha belegondolok, fáj
a szerelem
kétfelé vág, és fáj
ahogy nő be a fejem lágya, fáj
a szívem is, ha belegondolok,
hogy fájna, ha hiába fájna
hogy szégyellem magam, fáj
és már nem véd babaháj, de
esni még ügyetlen vagyok
miért is hittem, hogy
halhatatlan vagyok?
Lehet, hogy ez ennyi.
Ha meg utána nincs semmi,
akkor is ideje megnyugodni.
Pánikból még nem született
Harmónia.
S ha fájni kell,
hát fájjon.
Nyíljon ki a szemem,
égjen belém,
mit meg kell látnom.
Nőjön ki szárnyam,
(nőjön ki szarvam)
mit használni nem félek.
Szárnyaljon a gondolat,
szárnyaljon a lélek,
de józanul.
Nem, Sápadtarcú,
nevetni sem félek.
ki mondta, hogy jó,
ha szenvedsz?
Mártírkodni vétek,
és ideje beismerni,
hogy a pofonokat
jobb megköszönni,
és a vád, mit lobogtattál
vasmarokkal,
s füsttel mérgezte tüdőd –
már nem is fáj,
hanem lobog benned,
és örökzöld tűzként
táplálja küzdelmed.
Ne vesztegesd hát
tovább az időd.
Wagner Alma versei