Nyikordul az ajtó,
kómásan kattan a kilincs.
Hiába várom álmomat.
Zakatol a szív,
a padláson boszik járják
köröm-táncukat.
Ma mese nincs.
Nincs igazam,
a só nem kincs,
hamuban sült pogácsa sincs,
szavam se legyen.
Csak fekszem mereven,
bárányokat számolok
emberfeletti csendben.
Az ágy alatt valami reccsen.
Feszülten várom végzetem.
De csak egy farkas bújik elő,
s bújik el békésen mellettem.
– Üdv a klubban – kacsint, ahogy észlel.
– A nagyvadra várok – ecseteli lisztes kézzel.
Farkasszemet nézünk,
vadregény-írisze kalandra csábít.
Dönteni kell, s noha
nem voltál mindig mostoha,
ha gőgből felém se nézel,
magam lakok jól
igaz, ordas mesémmel.
Wagner Alma versei