Kirabolt a gyönyör és elszaladt
a test rohant utána
a lélek elmaradt.
Lehűlt az idő, kihűlt a test
itt éjszakázunk, nagyon úgy fest.
Eresz alól kattan be a gondolat:
hoppanáltál, utánad csak por maradt.
Elég voltam? álmodozó?
ki túl sokat képzelődött?
Volt-nincs kaland
véget ért, mielőtt elkezdődött.
Csobban a vidra, majd kiröhög
röhögj csak vidra, majd kinövöd.
Mossa csak az emlékeket a víz
a felszínen vegyül fémes mellékíz
én korhadok az eresz alatt
hallgatom a kobold-dobokat.
S hallom hogy az esőfüggönyön át
valaki zokog, mintha fulladni akarna.
Mi történt? mi bánt? kérlek, hagyd abba!
Én sírni nem tudok,
de kétségből egység még lehet!
megyek érted,
utamon egy fehér csillag vezet.
Olvad a jéghegy, megered az utca,
tódul a fejembe szilaj gondola’
felülök rá, vágtatok,
szabadságom muszáj zengeni:
Heuréka, Isten sem tud elsüllyeszteni!
Wagner Alma versei