Most vakosdit játszunk.
Te vezetsz, én meg hagyom
hogy a lábamra lépj…
Most vakosdit játszunk,
Tehát Te vezetsz. Te látsz.
Tehát csak én lehetek,
ki a lábadra lép.
Elölről. Egy, két, és egy, két, há’, és!
Most meg mit röhögsz?
Egy-kéz-hát-kés,
Öt-nagy-vér-folt.
Szuper. Akkor csak játsszuk el,
hogy tudod, mi a dolgod.
Felmondok.
Nem teheted. Kellek neked,
hogy megtanuld, egy férfi hogy vezet.
Szerinted nekem könnyű
nadrágot hordani
anélkül, hogy látnék?
Na ezért vagyok én a Nő,
te meg csak egy játék.
Akit teremtettél
Én vagyok, kit nem látsz, ha hülyének nézel.
Aki csak bámul, ha illeted gúnynévvel.
Én vagyok, ki minden gyenge pontod tudja.
Most sem hallasz, hogy mit tennél, – kit érdekel.
Ez már szikár, raszta hajléktalan végzet.
Oda a királylány, ki szeretett téged.
Már tetszik, hogy így van, vége a klisének.
Hagyd meg haragom, sőt, köszönd meg, ha éget.
Ha felvirrad a napja, nem nézhetsz félre.
Látnod kell a szörnyet, kit te hoztál létre.
De tévedsz, ha azt hiszed, nincs könny haragban.
Könnyeim eltiport csigáké az avarban.