Első botladozásaim óta vigyázol rám.
Téged csókoltalak, mikor homokot érintett a szám.
Az óvodában a többi bacizsákkal
próbára tettünk sok hapcizással.
Te voltál anyám, betakartál a kelő nappal,
este bárányhimlőt számoltunk kaparó bűntudattal.
Repültél, ha lázasan feküdtem gyí’kos torokhanggal.
Te voltál ágyamnál a madárinfluenzás őrangyal.
Ha betegség kínozna, belem megremeg,
s Te, mint Zrínyi a törököt, a mérget kikergeted.
Immunrendszerem, Te néma, hű cseléd!
Botrány! Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.
Tisztul az ég
Tisztul az ég, bíborcirmos a hajnal.
Borzas szellő csókolózik a hűvös burkolattal.
Kegyes magány, terítsd rám kabátodat!
Au revoir, kinőttem hiányodat.
A mellkasomba életet lehelve
fügefa nődögélt a néma űr helyébe.
Elképzelt alakod szétfújja a szél.
A büszke romokon
tekereg egy kóbor falevél.
Nyekereg egy sebzett szaxofon.
Erre a zenére született: https://www.youtube.com/watch?v=4ZI0zzXCbgg [Parov Stelar – L’étoile feat. Max the Sax]
Elágazás
Porzik az út a lábunk alatt.
Kettéválik a lábam alatt.
Fekete föld a lábam alatt.
Elnyel a mély a lábam alatt.
Új világ fekszik a lábam alatt.
Igaz barátok a lábam alatt.
Közéjük állok a lábad alatt.
Másik út kopik a lábad alatt.