R. J.-nek
Irigylem és szánom Önt szépségem,
Mert az árral úszik épségben,
Az árral úszik szürke békében.
Maga halálra unt, törött szárnyú lepke,
Hát hogy jutna így fel a fellegekbe?
Megértem Önt, én is ilyen voltam régen.
Csakhogy változtam azóta, előnyömre, úgy érzem:
Hajam fakóbb, szebb nem lettem, ha visszanézem,
De mert minden élet idebent van, senki sem tart féken.
Jómagam súrlódom; harapnak, gyötörnek,
De szabad vagyok, s kérdem Önt:
követte már lábnyomát fékeveszett gyönyörnek?
Látom kérdő pillantását, hát válaszolok, kérem:
Igen, megszállt szeme ragyogása,
Belém hatolt mélyen, a szívemig egészen.
Elsápadt és hallgat. Nem rémítem meg, ugye?
Ne legyen olyan komoly, Önnek nem kell félnie,
Nem vétek egy szelíd mosoly, hallgasson csak ide:
Nem bűn az öröm. Kik magát nevelték,
Irigységgel szívükben tették,
Búra alá zárták a lepkét.
Adja hát a kezét, ne legyen szégyenlős, drága!
Ajánlatom illanó, őrült hinta-vágta,
Előre majd hátra, ugorjon a mába!
Hogy mért éppen magácska?
Hisz gondolni se bírok másra,
Megszállt szeme ragyogása…
Várjunk… ezt már mondtam…
Mert gondolni sem bírok másra,
Nyelvem sincs az udvarlásra.
Egy a lényeg, kisasszony,
Hogy ma éjjel vigadjon, de…!
Ezt a szabályt ne feledje:
Bájait nem kell befedje, csak szórakozzon napkeltéig,
Repüljön a derült égig, s ha van mersze,
Alászállhat sötét vermekbe. Csapjon tenyerembe!
Pattanjon fel hátamra, de szőrén üljön meg,
Aztán cibálja sörényem, nyerítsünk!
Vágtasson kedvére – azután cserélünk.
Szemben a széllel, érzed már?
Más lett szemed egészen. Ez a botrány,
Integess. Csak peckesen, merészen.
Részeg vagy és kába. Hallod amit mondok?
Ó Te szegény pára! Legközelebb nem adok
Széna helyett kockacukrot.
Egymás alá adtuk a lovat, messzire is mentünk,
De csillapodj le kérlek mára,
Különben elvesztünk.
Csitt, elmúlik, csak maradj nyugton.
De csitt! Mi hang dörren az aszfalton?
Fúria anyád közeleg, s vele vihar-fergeteg!
Nincs esély, már nem lehet elbújni,
Egyre közelg, nem tudnék messze jutni,
Hacsak nem a fára…!
De belecsimpaszkodik a gatyámba,
Rángatja le rikácsolva, s mert erősen kapaszkodom,
Az ülepemen csattan a pofon.
Mikor dühét kitöltötte, liheg és elvonul pörölve,
Én lekecmergek, -kezem sajgó tomporomon,-
Virág szagot érzek, és pödrök egyet bajuszomon.